Kettő!

Koncertélmény!

Szeretek koncertekre járni, mert más élményt ad, mint otthon feltenni egy lemezt, de sajnos a hangosított zene,- mikor az előadó, és a befogadó között egy rakás mikrofon, erősítő, stb. van, és általában a hangerő is túl van tolva- sokat elvesz a varázsból.
Leírhatatlan  a hangszerek, az énekhang valós megszólalása, és a hangosítás közötti különbség.
Egyetlen hangszer jut eszembe, ami kivétel, az elektromos gitár.
Ebből következik, hogy egy rock koncerten hangosítani kell, de ott van is létjogosultsága, mert ott inkább a tombolás, zúzás a lényeg, nem az érzelmek átadása.

Ezért volt számomra nagyon- nagyon meglepő, hogy Rúzsa Magdi úgy hagyja figyelmen kívül a fent leírtakat, ahogy azt senki más.
Nem emlékszem, hogy valaha is sírtam volna a Highway to hell hallgatása közben.

Művész az, aki képes hatni az emberekre!
Ő már nem pusztán énekesnő, hanem ELŐADÓMŰVÉSZ, csupa nagybetűvel! 

Az ERDŐ Fohásza!

Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
Melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
S gyümölcsöm oltja szomjadat.

Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja,
Én vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel
A deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja,
Bölcsőd fája- koporsód fedele.

Vándor, ki elmégy mellettem,
Hallgasd meg a kérésem,
Ne bánts!"

Hannes Tuch: Az erdő sóhaja (1948)


Az ember válasza!