Életem!
Emlékszem egy esetre tizenpáréves koromból.
Abban az időben mikor édesanyám várható volt haza a munkából én lefeküdtem a nagyszüleim házának szobájában a padlóra...a hónom alá raktam a kedvenc tompa élű kiskésem, és halottnak tetettem magam...és vártam...
Anyám végül hazajött és egy halk hümmögéstől eltekintve szó nélkül elsétált mellettem.
Ma nekem kéne helyt állnom mellette.
Kimosni a fenekét, leturmixolni a reggelijét az ebédjét megvetni az ágyát, cserélni a bilijét a pelenkáját, főzni neki, de úgy hogy az ne legyen se híg se sűrű se sótlan se fűszeres se sok se kevés.
Megteszem... legjobb tudásom szerint, de sosem jó amit csinálok.
Sokkal tartozom neki...tudod úgy anyagilag.. valahogy mindig úgy éreztem sokkal tartozom neki...sok pénzzel érted, mert abban mindig segített, és én ki is használtam...szóval nem vagyok szent ...most törlesztenem kell a pénzét tudod.
Sajnálom őt tudod ...talán nem tudja milyen szeretni...szeretve lenni, talán egész életében szenvedett, talán nem tudja hogyan kell boldognak lenni, talán sosem hallgatott zenét ...talán.....szóval érted nem tudom,... sajnálom
Nem gond, rendben van, de hogy azt kérje ne igyak...!?
Azt ....hogy?
Én soha többé nem ihatok és nem cigizhetek. Qrva szar. És mostanában élni sincs kedvem.
VálaszTörlésMi baj?
VálaszTörlésUtolért a depresszió mert csak itthon vagyok.
VálaszTörlésKitartás, mindjárt vége
VálaszTörlésRemélem! Pusziiiii
VálaszTörlés