P.S. (Utóirat)

Most élsz

Na most aztán!

Mostanában több felől is azt az észrevételt kaptam, miszerint én zárkózott lennék, nem engedek magamhoz közel senkit, hogy ne sérüljek, meg ilyenek.
Nos azt már most kerek-perec megmondom, hogy nem is fogok közel engedni soha senkit, mert akkor már gyakorlatilag bennem állna, és az én aurám roppant kényes a tisztes távolságra.
Ez van, sorry.
A franc se tudja miért született meg ez a blog,  nem gondoltam, hogy majd lesz valaki, aki olvassa.
Majd írogatok magamnak-gondoltam- azokról a dolgokról, amit nehéz, vagy nem is lehet megbeszélni másokkal.
Azt, hogy miért linkeltem be az iwiw-es adatlapomra magam sem tudom, nyilván, mert zárkózott vagyok.
Mindenesetre már kiköszörültem ezt a csorbát, úgyse nézem sokra azt a közösségi szarságot.
Nemrég még fel is hívtam egy kedves régi ismerősöm figyelmét erre a pár bejegyzésre, talán mert kíváncsi voltam a véleményére.
Hát kár volt, mondjuk nem voltam egészen józan, de mindegy.
Hogy éljek jól?
Feleljek meg mindenki másnak,-családnak,barátnak, szeretőnek, idegennek-, vagy úgy ahogy az nekem jó.
Bocs mindenkitől, de én engedelmükkel az utóbbit választanám, mert csak ez az egy szaros életem van, ezzel kellene jól gazdálkodnom.
Na de a poén kedvéért próbáljuk ki hogyan is lehet valakit közel engedni magunkhoz.
Beszéljünk neki a legbensőbb dolgainkról.
Remek móka lenne, abban biztos vagyok.
Az egyszerűség kedvéért nézzünk engem.
Az én legnagyobb, és lassan egyetlen vágyam a szabadság, és ami ehhez hozzásegít bármilyen furcsa az autóm.
Néha éjszakánként elvisz a város fényeitől távol, hogy órákig bámulhassam a csillagokat.
Nem is tekintem őt tárgynak ,sem eszköznek, ő a barátom, és úgy hívom pajti.
Jaa, hogy ez gáz? Hát leszarom!
Ki kíváncsi erre, és hány pohár bor után?
Ilyesmiről normális emberek nem beszélnek egymással.
Beszélnek nőkről, férfiakról,politikáról, közéletről, mindennapos gondokról, de nem arról, hogy ki hogyan hívja az autóját, és hívja-e egyáltalán.
Ettől kevésbé őrült dolgok kibeszéléséhez is tetemes alkohol elfogyasztása szükséges, nemcsak nekem, de számos ismerősömnek is.
Nemrég egy iskola társam, a fent említett közösségi fityiszen bejelölt, és megkérdezte mi újság van.
Nagyon aranyos volt tőle, csak az a baj, hogy a suliba egy büdös szót se beszéltünk soha, mert jóval alattam járt.
Nem vagyok paraszt, ezért próbáltam válaszolgatni, pedig azt se tudtam, hogy most mi van.
Már az összes nyavalyámat felsoroltam, már olyanokat írtam, hogy csoda hogy még élek.
Ha még egy levélváltásra kerül sor, elküldöm neki a teljes kórtörténetemet.
Erre mit vett le ő a válaszaimból?
Kicsit zárkózottnak tűnök.
Marha jó, menő pszichológus(vagy esetemben már pszichiáter)lehet a csaj, ha ezt ennyiből leszűrte.
Mit kellett volna még leírnom?
A vércsoportomat?
Nem kéne ennyit analizálni, mer' megőrülök!
Nnna, most már sokkal jobb!